• Etikai nevelés

        •  M I   I L L I K?

          A busz megáll, a megállóban sokan vannak. Ki szálljon fel elsőként? Moziba megy egy fiú és egy leány. A jegyük a sor közepére szól. Hogyan foglalják el a helyüket, hogy minél kevésbé zavarják a többi nézőt? Kivel lehet tegeződni? Hogyan kell megjelenni egy estélyen, vacsorán? Kinek, mikor, milyen ajándékot illik vinni?

          Ugye ismerősek ezek a problémák? 

          Mindegyikben egy-egy illemszabályra ismerhetünk. Az illemszabályok minden emberre egyformán vonatkoznak. Nincsenek külön illemszabályok a felnőtteknek, és külön gyerekeknek. Legfeljebb az alkalmazásukban lehet különbség. Gondoljunk csak a köszönésre! Ha egy éppen beszélni kezdő kisgyerek "pá-pá"-val köszönt egy felnőtt embert, illendőnek tartjuk. Ha egy iskolás tenné ugyanezt, az már illetlenség volna, és ha két felnőtt ember így búcsúzna egymástól, az egyenesen nevetséges lehet.

          Az illemszabályok szinte minden helyzetben meghatározzák a helyes viselkedést. Ez nem jelenti azt, hogy mindig érvényesek. Emlékezzenek vissza a "Ne tolakodj!", "Engedd előre az idősebbeket!" illemszabályra! Képzeljék el, mi lenne, ha egy égő házhoz támasztott létra előtt így udvariaskodnának a tűzoltók: "Parancsoljon, Öné az elsőbbség!" "Á dehogy, Ön az idősebb!" "Igen, de Ön jött előbb!". Vagy ha tűz ütne ki a házban, akár pizsamában is menekülhetünk, pedig, nem ez a legmegfelelőbb utcai öltözet.

          Mindenki ismeri a mondást? "Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten". Nemcsak a köszönésre, ha-nem valamennyi illemszabályra igaz ez. Az illem-szabályok kölcsönösek. Csak akkor tartanak tiszteletben bennünket, ha mi is tiszteletben tartunk másokat. Comenius (ejtsd: Koméniusz) a magyar származású cseh pedagógus ezt így fogalmazta meg: "... amit magunknak kívánunk, azzal felebarátunknak is tartozunk." Az illemszabályok nem törvények.

          Senki és semmi nem kötelez bennünket a megtartásukra. Ha megszegik őket, nem vonnak felelősségre érte. Vannak azonban másféle következményei, amelyeket vállalnunk kell. Gondolják csak végig, ki játszik, ki eszik, vagy ki megy színházba szívesen azzal az emberrel, aki lépten-nyomon megszegi a játékszabályokat, az étkezés vagy a színházlátogatás illemszabályait?
           

          Néhány ősi szabály a teljesség igénye nélkül:

          Tiszteld atyádat és anyádat!
          Ne ölj!
          Ne paráználkodjál!
          Ne lopj!
          Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
          Ne kívánd felebarátod házát!


          Úgye ismerősek?

           

          A http://www.miillik.hu weboldalon a fontosabb illemszabályokat ismerhetik és tanulhatják meg. Ezzel segítséget szeretnénk adni, az illő viselkedési mód kiválasztására és alkalmazására. 
          A weboldalon található  jel helyett az is állhatna: Tudod-e? E jel után az egy-egy témakörhöz kapcsolódó illemszabályok, kialakulásáról, változásáról olvashatnak. Megtudhatják, hogy más országokban mi az illendő viselkedés. Megismerkedhetnek régen nagyon fontos, de ma már elavult szabályokkal.